Édes sírású, szuszogó
csecsemő-nemzet
rugdalózva és boldogan
szívja hegyes kis melled.

Kibuggyannak a köd alól
szép emlőid: a Bükk, a Mátra.
E vassisakos Európa
hányszor, hányszor megmarkolászta.

Széles csípejű anyaföld,
kiáll fenyves medencecsontod.
Nagykendőbe, kifoszló szélbe
bugyolálod apró porontyod.

Lesoványodtál, megviselt
ez a nép, míg világra hoztad.
Mosolyogj mégis – kínjaid
lassan-lassan megcsillapodnak.

<< Vissza